Tévhitek a Waldorf oktatásról
A Waldorf-oktatást sokszor legendák, féligazságok és erős előítéletek övezik. Ezek a tévhitek gyakran abból fakadnak, hogy kívülről szemlélve könnyű leegyszerűsített következtetéseket levonni egy olyan pedagógiai szemléletről, amely tudatosan eltér a hagyományos iskolarendszertől. Az alábbiakban összegyűjtöttük a leggyakrabban felmerülő tévhiteket, és röviden bemutatjuk, mi a valóság a Waldorf-iskolák mindennapjaiban.
Tévhit 1: Csak elvarázsolt, hippi, “bio” szülők járatják Waldorfba a gyerekeiket.
Egy teljesen vegyes, de egységesen normális és pozitív hozzáállású emberekből áll a szülői közösség. A megjelenésünkben semmi közös nincs, egyszerűen csak hasonlóan látjuk az iskoláztatás kérdését.
Tévhit 2: Minden szabadidejükben kommunában dolgoznak a szülők az iskolában.
Az év során mindenki saját vállalás alapján vesz részt abban, ami neki testhezálló, mint a hagyományos intézményekben is teszik.
Tévhit 3: A problémás gyerekeket íratják be a Waldorf iskolába.
Az igaz, hogy egy Waldorfos tanító az osztály összeállításakor dönthet úgy, hogy felvesz a csoportba egy vagy több speciális igényű gyermeket. Ez jelentheti akár valamilyen tanulási nehézséggel bíró vagy fogyatékkal élő gyermek felvételét. De minden esetben az egész osztály érdekét tartja szem előtt.
Tévhit 4: “Szabadtartás” van, a gyerekek azt csinálnak, amit akarnak.
Nem igaz. Poroszos fegyelem és tekintélyelvűség helyett más eszközökkel éri el a tanító, hogy eredményes munka folyjon az osztályban: együttműködést segítő szokásokat és rituálékat alakítanak ki, a tananyagot és a feldolgozás módját a gyerekek életkori sajátosságaihoz és természetes igényeihez igazítják, a figyelmet pedig változatossággal, aktivizálással és koncentrációt igénylő feladatokkal tartják fenn.
Tévhit 5: Nincs tanulás, csak játék.
Nem igaz. Nagyon sokat tanulnak a gyerekek, de mindezt játékos módon teszik. Így a tanulás szinte észrevétlenül, erőlködés nélkül történik. Mennyivel könnyebb és élvezetesebb egy verset közösen megtanulni az iskolában, mint házi feladatként otthon a könyv fölé meredve! Mennyivel motiválóbb ritmikus játék közben elsajátítani a szorzótáblát, mint bemagolni!
Tévhit 6: Nem tanulnak meg a gyerekek olvasni.
Nem igaz. A Waldorf-iskolások lassabban, így alaposabban ismerkednek az írással és az olvasással. Sokkal fontosabb a későbbi hatékony tanulás érdekében, hogy értsék is a gyerekek, amit olvasnak, mint az, hogy első év karácsonyára megtanuljanak olvasni.
Tévhit 7: Nincs osztályzás, tehát nincs értékelés.
Nem igaz. Bár osztályzás valóban nincs, a gyerekek rendszeresen kapnak visszajelzést (a szülők pedig tájékoztatást) az elvégzett munkáról. A leíró értékelésből többet lehet tanulni, mint egy számjegyből. A tanulást pedig nem az ötös iránti vágy, és nem az egyestől való félelem motiválja, hanem a természetes gyermeki kíváncsiság és érdeklődés.
Illetve a hagyományos osztályzatok is voltak leíróak (jeles, jó, közepes, elégséges, elégtelen), itt ugyanezeket fejtik ki részletesen az értékelésnél.
Tévhit 8: Kis művészeknek való.
Nem igaz. A Waldorf-iskola egyformán fontosnak tartja a fej, a szív és a kéz fejlesztését. Ez azt jelenti, hogy a tudásszerzés, az alkotás és a mozgás azonos súllyal szerepel az iskolai tevékenységekben.
Tévhit 9: Burokban nevelik a gyerekeket, így később nehéz lesz a rideg valósághoz alkalmazkodniuk.
Nem igaz. Gondoljunk csak bele: ha egy kis fát elültetünk, gondoskodunk a jó táptalajról, támogatjuk és óvjuk, amíg megerősödik, odafigyeléssel és szeretettel metszegetjük, nagy eséllyel szép és egészséges fa válik belőle, ami később már egyedül is képes ellenállni az időjárási viszontagságoknak. Ha kiskorában engedjük, hogy kicsavarja vagy kettétörje az erős szél, jó eséllyel egész életében magán fogja hordozni ezeknek az eseményeknek a hatását. Igaz, hogy a sövénynek az tesz jót, ha évente kétszer brutálisan szögletesre nyírjuk, de kérdés: gyermekünkből egy szép egyedi fát vagy a sövényből fél métert szeretnénk-e nevelni…
Tévhit 10: Nem fogják felvenni egyetemre, főiskolára.
Mivel a waldorfos gyermekek és a középiskolás diákok az elméleti ismeretszerzésen túl számos gyakorlati készség elsajátításával is töltik az időt, a Waldorf-iskolákban mennyiségét tekintve kevesebb tantárgyi ismeretet próbálnak a fejekbe tömni. Ebből adódóan sokakban felmerül a kérdés, hogy a felsőoktatási felvételi vizsgákon milyen eséllyel indulnak a diákok. A Waldorf-gimnáziumok 13. éve az állami érettségire és a felvételire való felkészülésről szól, amikor a waldorfos fiatalok is a fejükbe verik a szükséges ismereteket. Érdemes a tükörbe néznünk: vajon mi, akik a hagyományos oktatásban vettünk részt, nem az utolsó évben (esetleg két évben) készültünk fel igazán a az érettségire és a felvételire? De bizony akkor. Nehéz volt? Az hát. Sikerült? Igen. És a főiskola/egyetem nem volt óriási ugrás mindannyiunknak a középiskola után, amikor hirtelen vastag tankönyvek tucatját kellett hetek alatt átvenni, és azokból levizsgázni? A Waldorf-iskolákra és a hagyományos gimnáziumokra vonatkozó érettségi és felvételi statisztikák alapján a továbbtanulni szándékozó waldorfos diákok ugyanúgy megállják a helyüket.
Forrás:
A felvételi játék a gyermek megismeréséről szól, hogy a lássák, tudnák-e jól támogatni a fejlődését és nem egy vizsga, amin „elbukott” a gyerek és valami gond van vele, ha nem veszik fel az intézménybe.
